Videókonferencia

Vass József

Vass József képe

 

Vass József vagyok, 34 éves, és Debrecenben élek 3 gyermekemmel és a feleségemmel. Főállásban egy környezetvédelmi hivatalban dolgozom, emellett vezető tanácsadóként dolgozom a TIENS-nél.

2008-ban ismertem meg a TIENS-t a termékein keresztül, amelyek nagy segítséget nyújtottak a nagyobbik lányom egészségének helyreállításában Két évvel korábban diagnosztizáltak nála tejallergiát, azután kezdődött el a növekedési probléma is. Egy év alatt 1 cm-t nőtt csak a végén, és hormonkezelésre akarták küldeni.
3 hónapra rá voltunk kiírva kezelésre, ami egész életére kihatással lett volna, és nem csak pozitív irányban.

Elkezdtük keresni a megoldást és a gyermekorvosunk javaslatára a TIENS biokalciumát és Cordyceps-et használtunk pár hónapig.
Mire a kezelés előtti vizsgálatra értünk a lányom 3 cm-t nőtt, javultak az eredményei, így a kezelést elhagyhattuk.
Azóta a tejallergiát és a családban sok mást is leküzdöttünk, és közben jött az üzleti oldala is.

Ma már rendszeres jövedelmem van a TIENS-ből, amit  munkatársaknak, és a kitartó munkámnak köszönhetek. Jártam már Prágában és Kijevben is a TIENS Nemzetközi Szemináriumain, és egy sor képzésen, ahol a vezetővé válás és a kínai medicina alapjait is megtanultam. Sokat köszönhetek a TIENS-nek, de leginkább a családomnak és a kitartásomnak köszönhetem az eddigieket.

Az idáig vezető út azonban igen göröngyös volt.

Korábban hagyományos vállalkozásunk volt. Feleségem egy szépségszalont vezetett 3 alkalmazottal, ami jó tanulóidőszak volt, súlyos tanulópénzeket is kellett érte fizetni. Mondanom sem kell, hogy tapasztalat nélkül, a lelkesedés és akarat is kevés volt elkerülni a bukást. Pedig a végére már a weblapkészítés és az online marketing alapjait is megtanultam, csakhogy a forgalmat növeljem.

A szalont bérbeadtuk, de a weboldal még sokáig hozta a látogatókat, hiszen rengeteg munka volt benne, és a neten szétszórt hirdetéseket ugyanannyi idő lett volna töröltetni, mint létrehozni.

Jöttek is a szokásos üzleti ajánlatok - ezekből Te is biztosan kapsz ismerőstől, ismeretlentől, ha kérted, ha nem.  Mígnem a végén addig piszkálta a csőrömet ez a sok üzleti lehetőség, hogy kipróbáltam egyet. Újból tanultam az online marketinget, vettem információs anyagokat, és saját tárhelyemen, saját weblapom volt már. Persze befektettem az üzletbe itt is előtte, és amikor már úgy tűnt vissza is keresem, a termékeket gyártó cégről kiderült, hogy nem kívánja honosítani az engedélyeket.

Közben a családi kassza egyre zsugorodott, kiesett egy fizetés, pedig akkor már a harmadik gyermekünket vártuk. A következő üzletbe is belevágtam, ahol hasonló kudarccal szembesültem, mert ismét kezdő céget választottam.

Évek teltek el tanulással, éjszakázással és feszültséggel, de úgy döntöttem, nem teszek több kísérletet, pedig már időközben online tanácsadói munkát is vállaltam.

Az élet azonban ismét más utat mutatott nekem, így kötöttem ki a TIENS-nél immár három éve.

Nem szoktam tukmálni, eladni, sem befűzni senkit, mert az Interneten az a jó, hogy minket találnak meg, nem én "üldözöm" az embereket. Ez nálam kulcsfontosságú dolog volt, és az hogy a TIENS cég megbízható, szimpatikus.

 

Üdvözlettel:

Vass József

6*-os vezető TIENS tanácsadó

 

Vass Jozsef | Névjegy létrehozása

 

.

 

2010. Prága - Jelölés a "Tehetséges Kezdő" kategória versenyében

2011. Budapest - 6*-os vezetők köszöntése