Blogok

A Sárkány visszatért!


Az óévbúcsúztató üzenetem óta elrepült 3 hét és máris újabb fordulóponthoz értünk. 

Tiens Magazin 2012. január


2012. első Tiens Magazinja:

Új termék: Kínai Datolya
Tiens Életmód Program
TIENS karácsonyi ebéd – képes beszámoló
Dr. Titkos Attiláné: Nők az MLM-ben
Hajdú Gábor: Nincs lehetetlen, csak tehetetlen
Gellért Ferencné: Hét csillag a „Háttérből”
Dr. Titkos Attiláné: Nők az MLM-ben
Rákos Anna: TIENS történetem
Minősülők, TOP értékesítők

Tiens Akadémia helyszínek és időpontok országszerte - januárban

A négy gyertya és a kislány története


"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.

Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.

Azt mondta az első:

- ÉN VAGYOK A BÉKE! De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni.

Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.

A második azt mondta:

TOP értékesítők között már hat hónapja Borsos Tamás


TOP 10 értékesítők között megtalálható immár június óta minden hónapban: Borsos Tamás
Gratulálok Tamás, az elért eredményedhez. Megoszthatnád velünk a titkodat, örömmel tanulunk Tőled :)

2011 június
2011 július
2011 augusztus
2011 szeptember
2011 október
2011 novenber

Tiens Magazin 2011 dec


Új minősülő vezetők írásaiból:
CSAK RAJTAD MÚLIK! - Giliga György Arany Oroszlán
VITORLÁT FESZÍTS! - Sebestyén Balázs 8*-os tanácsadó
CÉLOK, TANUL ÁS, KITARTÁS, EMPÁTIA, SZOLGÁLAT, SZERETET – FIGYELJ A 4*-OSOKRA - Kovács István Bronz oroszlán
ÚT A 8*-OS SZINTIG - Gellért Ferenc 8*-os tanácsadó
TIENS SZEMINÁRIUM (BBS) 2011. november 12 - képes beszámoló
FÉLÚTON ÁLMAIM AUTÓJA FELÉ… Bujáki Attiláné 6*-os tanácsadó

A Tiens Magazin 2011 decemberi számát itt olvashatod

 

Tiens Magazin 2011 nov


A SIKER RENDSZERE
ÚTBAN A CSÚCS FELÉ!
TIENS VEZETŐKÉPZŐ

Tiens Magazin 2011 novemberi számát itt olvashatod

Előbb a termék bizonyítson? Ok!


Csütörtökön küldtünk egy körkérdést, ami az esti webkonferencia témáját döntötte el ...

Idézem a levél első felét:

"Akik régóta benne vannak a Tiens-ben, azok sem egyeznek ebben a kérdésben.

Kényszerűen „időmilliomos” - aki átszellemült


 

Barátom elveszítette a munkahelyét, és kényszerűen „időmilliomossá” vált. Az elmúlt 5,5 évben úgy ismertem, mint akinek kizárólagos alkalmazotti gondolkodása volt. Mennyit kell dolgozni, túlórázni kellett, nincs fizetésemelés már évek óta, szabira sem tud elmenni, mert nem engedik…. És ehhez hasonlókat hallottam tőle.

Ma van a szülinapom-pom-pom! :)


Kedden kiküldtem egy hírlevelet, amiben megöregítettem a Bázist. Azt írtam, már elmúlt 3 éves, pedig csak ma van a szülinapja :)

3 évvel ezelőtt került bejegyzésre, azóta külsőleg sokszor változott, de belül inkább csak fejlődött.

farkaspiroska.tiens


Internetes keresgélésem során ismerkedtem meg a Tiens cég termékeivel és üzleti lehetőséggel.

Előszőr csak termékeket vásáróltam,hogy megismerjem mit mire lehet alkalmazni.Beszéltem róla az ismerőseimnek, hogy örülök mert megtaláltam az egészség titkát. Az egészségem fenntartásához szükséges termékeket, wellnes gépeket,teákat, tisztító kurákat.

Mi magyarok nem foglalkozunk a szervezetünk tisztaságával, vagy legalább is kevesen.Sok gyógyszer fogyasztása,helytelen táplálkozás, levegőszennyezettség mind károsítja szervezetünket. Nem beszélve járványok idején, idősek, gyerekek, fiatalok körében mennyien betegek vagyunk szinte sorozatban.

Következmények hiányzás a munkából ,a tanulásból,sorólhatnám a végtelen hátrányosságot. A Tiens termékek segítséget nyujtanak ezek kivédésében, egészségben élni és még anyagi segítséget is jelent az üzleti része.Akár mellékállásban akár főállásban munkát biztosit számunkra és kereseti lehetőséget.

A lelki egészség világnapja: október 10


Ma van a lelki egészség világnapja.

A kínai medicina szerint a test-szellem-lélek harmóniája jelenti az egészséget, így a mai nap különösen fontos a számunkra is.

Ehhez járulunk hozzá ezekkel a videókkal.

Nézd, hallgasd! Egészségedre! :)))

 

farkaspiroska.tiens Pozitív pszichológia


A 6 ERÉNY ÉS A 24 KARAKTERERŐSSÉG.

Bőlcsesség és tudás: itt nem az intelligenciáról van szó,hanem tapasztalatokon alapuló,okos, az életet ismerő és jóra használt tudásról.

Az ehhez tartozó karaktererősségek a következők:
.kreativitás:új és hatékony utakat találni,
.kíváncsiság,
.ítéletalkotási képesség,
.a tanulás szeretete,
.bőlcsesség,képesség arra, hogy jó tanácsokat adjunk.

Bátórság:olyan érzelmi személyiségjegy és erősség amely lehetővé teszi , hogy legyőzzük a külső és belső ellenállást és elérjük a fontos célokat.
Ez az erény magában foglalja a félelem legyőzését, az érték orientált és etikus integrácios képességet és azt az akaratot, hogy legyőzzük a veszélyes és nehéz helyzeteket.
Az ehhez tartozó karakter erősségek a következők:
.autenticitás/integritás: igazat mondani és becsületesnek lenni,
.bátorság: nem engedni a fenyegetésnek és fájdalomnak,elfogadni a
kihívásokat,
.kitartás. befejezni amit elkezdtünk,

Hogyan ne építsd MLM üzletedet _ tanácsok Randy Gage-tól


Tanácsok magyarul, hogyan NE építsd MLM üzletedet, milyen hibákat ne kövess el - és több angol nyelvű MLM oldal webcíme egy írásban az egyik legprofibb MLM trénertől, Randy Gage-től:

www.tiensbazis.com/sites/default/files/randy_gage_manifesto.pdf

Tartalom átvétel