"Bár csak álmodtuk volna az egészet"


"A munkahelyi hálózaton körüzenet érkezett: - ... egy jelentés ... fenntartható ... a TV2-n is volt ...!

Semmi több nem maradt meg bennem az üzenetből, dolgoztam tovább.

10 perc múlva a kolléganő a szomszédos asztalnál megkérdezte: - Olvastad? Azt írja, aki 1960 után született, nagyon jó esélye van rá, hogy erőszak, járványok vagy éhínség végezzen vele.

Még egy mondatot idézett, amire már felkaptam a fejemet, hogy ez talán még sem a szokványos találgatós szöveg.
 

Egy magyar fizikus által készített tanulmány volt az, ami a "nagy koponyákra" jellemző tudományos alapokkal és mégis érthetően taglalta a problémát.

Nagyon is érthetően, és helyenként húsba vágóan életszerű és logikus volt az okfejtés.
Eltelt újabb 10 perc, és képzeletben egyszerre utaztam az időben előre és visszafelé is jó néhány évtizedet. '77-es vagyok, most mégis átéltem a háborúk rémségeit. Csak utópisztikus könyvekből olvasható, bizarr, kietlen jövőben jártam, ahol a családommal az életünkért küzdöttünk, de nem láttuk a kiutat, ... és nem tehettünk semmit, ahogy senki más sem!"


- - - - - <><><><><><><> - - - - -

A keddi webkonferenciára készülve, ma újra átéltem azt, amit pár hónappal ezelőtt. Ha láttál már olyan megrázó filmet, vagy olvastál megdöbbentő erejű könyvet, amit soha többé nem mertél újra megnézni, elolvasni, akkor tudod, mit éreztem.

Ne érts félre, nem áll szándékomban ijesztgetni Téged, de kötelességemnek tartom, hogy figyelmeztesselek:

Eljött az ébredés napja!

Nincs időnk Csipkerózsika álmát végignézni, és várni a végkifejletet. Nincs hepiend!

Sajnos ez már elkezdődött, és ha végighallgatsz, Téged sem fog érdekelni, mikor lesz eurónk, vagy ki lesz akkor a kormányfő. A dolgok jelenlegi állása és a trendek alapján 3 forgatókönyv lehetséges:

  1. Van egy optimális lehetőség, amit szerintem ma már az általános iskolások sem hisznek el. Ez csupán 10-15% eséllyel indul a versenyen.
  2. Egy kevésbé fájdalmas, ám az életünket teljesen felforgató verziónak 30-40% sanszot adott a jelentés, én mégis örülnék, ha ezzel megúsznánk, mert a legrosszabbnak még így is túl nagy a valószínűsége.
  3. Fej vagy írás??? Legalább 50% a valószínűsége annak a borzalomnak, ami felé olyan sebességgel száguldunk, hogy jobb lenne nem is tudni róla.

Vagy szerinted mégis?

Ha az elkerülhetetlennek jönni kell, legalább érjen felkészülten.

Te, hogy döntöttél?

Fej a homokba? Fordulsz a másik oldaladra, és a füledre szorítod a párnát, nehogy véget érjen az álom?


Vagy jöhet a piros kapszula, és magasabb szintű értékrendet alakítasz ki, mert van családod, van akit félts és szeretnéd ha lenne jövőd.

 



Figyeld a nagyvilág eseményeit új szemszögből, mert már sűrűsödnek a fellegek...

A jelentést innen letöltheted!


 

 

 

Varga Eszter képe

Van családom, van akit

Van családom, van akit féltsek és szeretném ha lenne jövőm!!!!!!
Borzalmas ez a kis bejátszás, de minden képe a mai világot tükrözi! SAJNOS! Hogy mi vár ránk? Én már a politikában /amihez eddig sem értettem, csak annyit, hogy nekünk csak egyre rosszabb lesz!/ és a választásokban sem hiszek. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom. Pedig Magyarországon élek, magyar vagyok!
Hogy ki lesz a kormányfő? Jobb lesz nekünk akkor? Akárki is lesz!
A fejem nem dugom a homokba!!!!
Borzalom: igen, jobb lenne nem tudni róla!
Az út, amin haladunk nem jó és nem is szeretném előre látni a végét!
Mindenkinek ajánlom: Home- Otthonunk a föld
Letölthető: http://ghost/stigmatadesign.blogspot.com/2009/07/otthonunk-home-hu-avi.html

Bár nem a politikáról szól, CSAK A JÖVŐNK-ről!
Én már nem egyszer megnéztem, ha van időtök üljetek neki! Megéri!!!

Varga Eszter

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
Írd be a lenti mezőbe az alábbi képen látható karaktereket
14 + 4 =
A matemetikai művelet eredményét írd ide. Pl. 1+3 esetén 4