Szemző Jánosné blogja

Nyerjünk és tanuljunk!


Összefügg a mai történet a kitartással és a türelemmel, s hogy nem minden áron!
Ma OVERDOSE a Versenyló, ismét elérte az Őt megillető helyet. Első lett a Kincsem Parkban! De tudni kell milyen megpróbáltatások árán, illetve a felelős gazda Mikóczi Zoltán jóvoltából,nem erőltette a lovat, fontos volt a gyógyulás- nem a pénz motiválta, lemondott sok derbyről, csak a Ló állapota érdekelte. S amikor úgy látta, ideje a versenyzésnek 1 és fél év kihagyással, indította. és Nyert!
Ezzel a történettel, azt szerettem volna megmutatni, nem kell mindenáron erőltetni a dolgokat, mert egyszer beérik.
S visszakapjuk azt, amit befektettünk.
Külön öröm számomra és sok magyar embernek, legyen ló, vagy bármi más, de ha meg kapjuk a sikerélményt bármilyen szinten, akkor már megérte, időtől függetlenül.
Nem utolsósorban úszóink arattak, és ez nem egyéves munka volt, hanem több év!
Mert a siker eljön, ha hiszünk benne!- és keményen dolgozunk.

Gyermek születése


Szeretnék itt is gratulálni, új munkatársunknak, Kraf Ildikónak, hogy a mai napon megszületett VALENTIN unokája.
Minden jót kívánok Neki és családjának és egy nagyon szép, egészséges életet!
Mi alakítjuk gyermekeink és unokáink életét és ezzel a TIENS csapata is hozzájárul.
Ildikó felteszi a babáról a képet!

Tartalom átvétel