


Hiszek a véletlenekben, illetve nincsenek véletlenek, mindennek meg van a magyarázata, miért történnek meg egyes dolgok velünk, jók vagy rosszak.
2004-ben a sors úgy hozta, munkanélküli lettem.
Egy multinacionális cégnél dolgoztam 34 évet. Imádtam a munkámat, színes és izgalmas volt. Emberekkel foglalkoztam. Az első munkanélküli évet nagyon jól éltem meg, élveztem a szabadságot, a kötöttségektől, stressztől mentes életet. Nem hiányzott a munka.
Az idő múlásával azonban kezdtem magam rosszul érezni. Egyre bizonytalanabbá váltam. Immel-ámmal neki fogtam a munkakeresésnek, de vagy én nem feleltem meg, vagy a munka nem felelt meg nekem. Teltek az évek és az életem egyre inkább beszűkült.
Egyre jobban hiányzott a munka, de nem volt meg a motivációm, amely arra ösztönzött volna, hogy tegyek valamit magamért. Valamit, ami lökést ad ahhoz, hogy elinduljak. Így telt el pár év a "semmivel" . Tudtam, így nem mehet tovább, de a változtatáshoz nem volt elég akaraterőm.
Egy napon, 2009 novemberében rám sóztak egy exkluzív edénykészletet, amire semmi szükségem nem volt. A megvétel után szidtam magam, hogy lehetek ennyire felelőtlen. Nagy nehezen sikerült eladnom, miközben párom rátalált a TIENS-re az interneten.
Áttanulmányoztam és szerelem volt első látásra. Ekkor gondoltam ez kell nekem, erre van szükségem a TIENS termékeire és a munkára. Az edénykészlet árán termékeket vettem és megkezdtem a munkát és az egészség megtartásához vezető utat.
Céltalanul az ember, legyen idős vagy fiatal, elveszti az erejét, a hitét. Mindig vonzott a keleti medicina és a kultúra. Itt lehetőségem van megismertetni az emberekkel ezt a különös életszemléletet, az egészséges életmódot, már a fogantatástól kezdve, hogy az öregkort jól és szépen, ne kiszolgáltatva, magatehetetlenül éljük meg.
Ezt kell továbbadni mindenkinek kortól függetlenül.
"Ha készen állsz a változásokra, mindenre kész vagy"
- mondják a kínaiak.
Ne azt mondjuk, miért nem lehet megtenni valamit, hanem azt, hogyan lehet megtenni!
A TIENS évről-évre azt tanítja, hogyan lehet egészségesen élni. Nekem a TIENS nagyon jókor lépett az életembe, és ha valakit megérint és megérti és van türelme, kitartása és hite, hogy éljen ezzel a nagy lehetőséggel, akkor nyerni fog a TIENS-sel.
A másik kedvenc idézetem:
"Minden állat és ember, amely természetes halált hal, a tápanyag hiánya miatt hal meg".
/Dr. Joel D.Wallach -A halott orvosok nem beszélnek. Töltsd le regisztráció után és olvasd el, nem bírod letenni./
Szükségünk van ilyen egyedülálló termékekre a mai világban, mivel földünk már nem rendelkezik megfelelő tápanyagokkal.
A gyógyszerek nem pótolják ezt. Nekünk egyéneknek kell irányt mutatnunk az egészséges életmódra a TIENS segítségével.
Mióta TIENS tag vagyok, kipróbáltam a termékek egy részét, az alapprogramból kiindulva, az EGÉSZSÉG KÖRE szerint.
Az ember csak akkor tud véleményt alkotni, ha teszteli a termékeket. Nem csalódtam!
Ami a másik részét, a munkát illeti ez az egyetlen MLM-es cég, amely rugalmas, veszíteni nem lehet és aki hosszú távon gondolkodik, annak meghozza a várt eredményt
Egy olyan multinacionális cég, mint a TIENS, amely magas szintű nemzetközi referenciákkal rendelkezik, jogosulttá teszi, hogy az egészséges életre való nevelést hirdesse és annak nagykövete legyen.
Mi csak büszkék lehetünk, hogy ennek a csapatnak tagjai vagyunk.
Regisztrációd után segítek, hogy Neked is hasznos legyen a TIENS.
Szemző Éva
